Nagyvárad hangulatos utcái, századfordulós polgári lakóházai

Aki szeretné átélni Ady Endre váradjának hangulatát annak nem csak az EMKE kávéházat vagy a Müllerájt kellene megnéznie, hanem végigbarangolhatja a régi városközpont megmaradt kis hangulatos utcáit is.

A Kapucinus utca (mai nevén str. gen. Traian Mosoiu) még a 18. században keletkezhetett, ugyanis 1727-ben telepedtek meg e helyen a kapucinus barátok. Innen kapta a későbiekben az utca is a nevét, egy 1820-ban keletkezett térképen már Kapucinus utcaként szerepelt. A kapucinus szerzetesek rendházat és templomot építettek e helyen, de az 1836. június 21.-i tűzvészben leégett mindkettő ahogyan az utcában található többi épület is mind elpusztult. Az új klasszicista stílusban Barthel György váradi építőmester által épített templomt 1838-ban szentelték fel. A Kapucinus utca épületeiről készült összes fotót a következő linkre kattintva lehet megtekinteni:

Kapucinus (Traian Moşoiu) utca 14. szám, Vágó-ház

1905-ben épült Vágó László és Vágó József tervei alapján, szecessziós stílusban. Az utóbbi évtizedekben állaga megromlott, olmozott üvegablakai, a bejárati kovácsoltvas kerítés és ajtó a stilizált madáralakokkal eltüntek, kicserélték őket. 1980-tól a konfekciógyár ovodája működött itt, a rendszerváltás óta többször is gazdát cserélt.


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

kapucinus_utca_003.jpg  kapucinus_utca_007.jpg

 


 

 

 kapucinus_utca_009.jpg  kapucinus_utca_004.jpg

 

 


kapucinus_utca_006.jpg  kapucinus_utca_002.jpg


 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 8
Tegnapi: 26
Heti: 87
Havi: 911
Össz.: 244 797

Látogatottság növelés
Oldal: Kapucinus utca
Nagyvárad hangulatos utcái, századfordulós polgári lakóházai - © 2008 - 2024 - nagyvarad-utcai.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »